Radiátor csere – ha már nem bírod a fagyálló szagát..
szerző Sany | 2007, november 3 - 10:37 |

A dolog lényege, h. ami csavart a műszerfalon illetve alatta látsz, azt mind ki kell szedni. :) Csak azoknak ajánlom, akiknek volt gyermekkorukban Legojuk…

Először a komplett műszerfalat, majd az alatta lévő (fekete) légcsatornát kell eltávolítani. Ebbe van bedugva elölről a radiátor. Kezdjük az akkusaruk leszerelésével, majd jöhet a kormány eltávolítása: a kormány közepén lévő dudát egyszerűen lepattintjuk, a két sarut lehúzzuk, alatta a csavart crovával lazítjuk (34-es), kormányt leszedjük.

Utána érdemes a kormányoszlopot borító burkolatot (5 imbuszfejű csavar) és a kormányoszlopot (4 nagyobb csavar alulról –> 10-es csőkulcs) lebontani.

Ezután szedjük ki a műszercsoportot (2 imbusz, aztán óvatosan az elektromos csatlakozók széthúzása).

Következő lépésben a középkonzol burkolatát távolítjuk el, ahol a szellőzés kapcsolók vannak. Ennek módja: fent két csavar ki, középső forgatható gomb lehúz, alatta csavar ki, alulról két csavar ki. A középső panel eltávolítása után találunk még két csavart, azt is ki kell szedni.

A középső gombok paneljét rögzítő négy db imbuszos csavart is ki kell szedni.

Az elektromos csatlakozókat is húzzuk szét.

Ezután a középső boksz kiszerelése jön. A csavarokat takaró műanyag fedőket ki kell pattintani. ELX-ben a kézifék körüli résszel kell kezdeni, majd a váltókar körüli műanyag idomot kell leoperálni (10-es csőkulcscsal és imbusszal). Én a váltórúd szoknyájának merevítőjét átfűztem az idomon, így tudtam leszedni. Ha ez megvan, akkor a szélvédőnél lévő hangszórókat kell lekapni (1 imbusz), majd az alatta lévő csavart kicsavarni.

Ilyen csavarból találsz jópárat a műszerfal alatt, na azt mind ki kell csavarni (jobb-bal szélen alul, középkonzol jobb-bal oldalán alul, szélvédő előtt középen). Sima hatlapfejű csavar is van három: kesztyűtartóból kis műanyag fedél eltávolítása után felül, másik oldalon kb. ugyanabban a magasságban szintén, műszerfal alatt bal oldalon egy.

Ezután nyitott ajtóknál finoman belekapaszkodva elcibálhatod a helyéről a műszerfalat. Ha nem jön, keress még csavart, mert valami fogja. Óvatosan húzzad, mert a kábelek jó része arra van rögzítve, baloldalon az elektromos csatlakozókat nem szedtük le. Ennek következtében csupán a vezető oldali ülésre tudjuk „ültetni” a műszerfalat.

Ha kellően kiszörnyülködted magad, akkor a hűtőfolyadékot kell leengedni a rendszerből. Én ezt a hűtő alsó csatlakozócsonkjánál tettem meg. Ha lefolyt, oldhatjuk a radiátor csatlakozóit is, húzzuk le a csöveket, rongydarabkával dugd be a csatlakozókat.
A motortérből kell még 6 db anyacsavart is eltávolítani (10-es kulcs). Ezek a szigetelés alatt vannak elég jól eldugva. Szemből nézve egy bal fent, kettő bal lent, egy a radiátor csatlakozócsonkjánál lent, kettő ugyanott fent. Keresd csak mind a hatot. Én 4-re emlékeztem, a többit majdnem letéptem…

Az utastér felől ugyan ilyen csavarok fogják a légcsatornát (kettő fent jobb-bal oldalon, meg még egy a ventilátor felett). A ventilátor elektromos csatlakozóit is szét kell húzni.

A középen a padlón lévő légcsatorna csavarját és magát a légcsatornát szintén kiszedjük.

Ezután lehet izmozni, ugyanis a lemezt belülről borító bitumenes szigetelésbe bele van ragadva a légcsatorna. Apró feszegetéssel azért lejön. Itt is igaz az, h. mielőtt eltörnéd, keress még csavart, mert nem szedted le mindet.
Ha sikerült, már tied a pálya! Kettő kicsi csavar (csillag) fogja a radiátort, amit ha kicsavarsz, szépen kihúzhatsz a helyéről.

Érdemes a légcsatornát nedves/szappanos ruhával kitisztítani, mert a kiszivárgott fagyálló szaga elég penetránsan ott marad.

Mint tudjátok, radiátort kétfélét tettek a Puntoba, egy szélesebb/rövidebb és egy hosszabb/keskenyebb változatot. Tán 10 mm eltérés van, de nem csereszabatos a kettő. Alvázszám alapján nem tudták nekem megmondani, h. melyik kellhet, így kettőt hoztam, s a másikat visszavették a boltban. Történetesen a rövidebb kellett a ’95-ös gépembe.
Innentől már csak az emlékeinkre kell hagyatkozni, s szépen mindent visszapakolni a helyére, fordított sorrendben. Ne feledd a hűtőrendszert újra fagyállóval feltölteni. A sima víz nem jó, mert a vízpumpa kenését is a fagyálló adja. A fagyálló pedig ne teszkós legyen, mert ide kifejezetten alumíniumbarát kell (állítólag).

Mindez nekem kb. 2x3 órába telt az utcán a ház előtt, sötétben, elemlámpával, úgy, h. már 1,5-2 éve csináltam egyszer. Nem kapkodtam, az igaz.

Tudom, h. nem egy szívderítő látvány, de ha nem ment el a kedved tőle, hát jó szerelést! :)

blogger dongdong8 | 2017, szeptember 12 - 10:08 | (102652)

yeezy adidas
polo ralph lauren
christian louboutin
ugg boots
mulberry uk
pandora jewelry
adidas outlet
north face outlet
cheap uggs
ugg boots
longchamp outlet
adidas yeezy
christian louboutin outlet
birkenstock sandals
north face outlet
birkenstock outlet
ugg clearance
tory burch outlet
ray ban canada
michael kors outlet
coach outlet
moncler jacket
tommy hilfiger canada
ugg slippers
under armour outlet
ralph lauren outlet
ugg boots
prada bags
ugg boots
pandora jewelry
nike running shoes
michael kors taschen
canada goose canada
christian louboutin outlet
ralph lauren polo
ugg boots
ugg sale
north face outlet
burberry scarf
chaussures christian louboutin
ugg boots
adidas trainers
nike roshe
prada handbags
mbt shoes
ugg outlet
adidas nmd
michael kors outlet
ralph lauren sale
christian louboutin outlet
manolo blahnik shoes
polo ralph lauren uk
red bottom shoes
pandora charms
sac longchamp
cheap jordans
michael kors outlet clearance
ugg boots
ugg outlet
polo ralph lauren
air jordans
longchamp handbags
michael kors outlet clearance
michael kors outlet 70% off
michael kors outlet online
nfl jerseys wholesale
rolex submariner
true religion jeans
adidas wings
longchamp outlet
kate spade outlet
uggs outlet
ugg boots
hermes handbags
moncler jacket
uggs outlet
nba jerseys
coach wallets
coach outlet
louboutin shoes
mulberry uk
louis vuitton outlet
hermes birkin bag
soccer jerseys
mlb jerseys cheap
ray ban sunglasses
discount nike
polo ralph lauren outlet
coach outlet
mont blanc pens
the north face
yeezy boost 350 kaufen
ugg outlet
adidas shoes
michael kors outlet
polo ralph lauren
nike huarache
north face jackets
ray ban sunglasses
mcm outlet
fitflop sandals
ugg boots
north face outlet 70% off
louis vuitton
michael kors outlet clearance
the north face outlet
ugg boots clearance
oakley sunglasses
ugg australia
coach factory outlet
hermes outlet
coach outlet
coach canada
ugg sale
oakley sunglasses
ugg outlet
ugg outlet
jordan shoes
nfl jerseys
columbia outlet
cheap mlb jerseys
fitflop sale
rolex datejust
ray ban sunglasses
burberry outlet
superdry uk
coach outlet
oakley sunglasses
michael kors handbags
pandora jewelry 70% off
ray ban solglasögon
rolex watch
air jordans
ugg australia
uggs on sale
michael kors canada
polo ralph lauren
ugg outlet
coach purses
polo ralph lauren
salvatore ferragamo shoes
nfl jerseys
fitflops sale clearance
oakley sunglasses
uggs australia
ralph lauren
adidas stan smith
versace sunglasses
prada outlet
polo shirts
ugg boots
louis vuitton outlet
ray bans
christian louboutin
ugg on sale
coach factory outlet
red bottom shoes
fitflops sale clearance
burberry outlet
yeezy boost 350
canada goose clearance
ugg boots
cheap jordan shoes
coach canada
ray ban sunglasses
coach outlet
uggs clearance
supreme clothing
adidas trainers uk
michael kors uk
polo ralph lauren
ray ban sunglasses
burberry uk
uggs clearance
longchamp outlet store
michael kors outlet
ray ban zonnebril
ugg boots
coach outlet
uggs classic boots
ugg boots
mont blanc pens
cheap nfl jerseys
north face jackets
prada outlet
uggs outlet
christian louboutin
oakley sunglasses
ugg outlet
salvatore ferragamo
air jordan 14
michael kors handbags
michael kors tote handbags
michael kors handbags
nike outlet
chelsea jersey
moncler jacket
cheap oakley sunglasses
polo shirts
converse outlet
burberry outlet
polo ralph lauren
polo ralph lauren
nike air max uk
louis vuitton handbags
fitflops
coach outlet
supreme new york
adidas originals
michael kors outlet
michael kors taschen
true religion
coach outlet
polo ralph lauren outlet
michael kors canada
ferragamo belt
michael kors taschen
nike outlet
coach outlet
coach factory outlet
cheap jordans
adidas yeezy boost 350
north face clearance
adidas jeremy scott
uggs slippers
occhiali ray ban
ugg boots
ugg boots clearance
nike factory outlet
michael jordan shoes
vans shoes
coach outlet
baseball jerseys
canada goose outlet
hermes belt outlet
superdry uk
ugg boots
prada sunglasses
oakley sunglasses
nike blazer shoes
michael kors outlet
nike outlet
coach factory outlet
michael kors outlet
swarovski jewelry
true religion uk
adidas soccer cleats
tory burch uk
michael kors outlet
coach factory outlet
nike huarache
supreme uk
michael kors outlet
nike air max uk
coach factory outlet
ugg outlet
ray ban sunglasses
true religion jeans
ugg boots
gafas ray ban
ray ban sunglasses
canada goose canada
coach outlet
burberry outlet
oakley vault
michael kors handbags
blackhawks jersey
ugg slippers
ugg sale
ray ban sunglasses uk
cheap ugg boots
nike outlet
cheap oakley sunglasses
oakley sunglasses
uggs outlet
coach outlet
ralph lauren uk
dior sunglasses
coach outlet
louis vuitton
jordan retro
jordan shoes
ugg boots
coach outlet online
ugg boots
ugg boots
hermes bags
kate spade outlet
uggs outlet
michael kors outlet
kate spade outlet
christian louboutin uk
ugg outlet
true religion sale
fitflops uk
ralph lauren outlet
ugg outlet store
longchamp outlet
michael kors bags
polo ralph lauren outlet
coach outlet
oakley sunglasses
kate spade outlet
ralph lauren outlet
uggs uk
michael kors handbags
coach outlet
dolce and gabbana sunglasses
nfl jerseys
michael kors taschen sale
new balance outlet
montre rolex pas cher
louis vuitton
salvatore ferragamo outlet
canada goose canada
mont blanc pens
pandora rings
nhl jerseys
ugg boots
michael kors outlet
canada goose canada
ugg boots
nfl jerseys
coach outlet
ugg boots
true religion
coach factory outlet
mulberry uk
coach outlet
nike factory outlet
canada goose
coach outlet
adidas shoes
prada shoes
ugg boots on sale 70% off
ray ban sunglasses
rolex watches
kate spade outlet
christian louboutin uk
coach outlet store online clearances
mac cosmetics
canada goose sale
moncler uk
nike trainers
ralph lauren outlet
giuseppe zanotti
ugg outlet
cheap nfl jerseys
louis vuitton outlet
yeezy boost 350
louis vuitton
kate spade handbags
michael kors plånbok
louis vuitton outlet
rolex datejust
burberry outlet
mlb jerseys
coach bags
north face jackets
snapbacks hats wholesale
louis vuitton outlet
oakley vault
cheap nhl jerseys
air max
ralph lauren polo
ugg outlet
oakley canada
true religion
uggs
michael kors handbags
manchester united jersey
polo ralph lauren outlet
adidas stan smith
cheap nfl jerseys
ugg boots
oakley sunglasses
cheap nfl jerseys
cheap jordan shoes
birkenstock sandals
adidas yeezy boost
north face outlet
replica watches
tory burch outlet
cheap ugg boots
ugg australia
coach factory outlet
pandora charms
burberry outlet online
ugg boots
tory burch outlet
armani sunglasses
ray ban sunglasses
ray ban sunglasses
pandora uk
uggs canada
the north face
oakley sunglasses
michael kors uk
ugg uk
louis vuitton outlet
louboutin shoes
michael kors outlet
ralph lauren polo
cheap nfl jerseys
michael kors handbags
ugg australia
fitflops outlet
coach outlet
adidas yeezy
michael kors väska
calvin klein outlet
nike outlet store
fitflops
pandora jewelry
michael kors taschen
canada goose sale
true religion jeans
moncler jackets
true religion outlet
coach factory outlet
tory burch outlet
uggs boots
oakley sunglasses
adidas outlet
ugg outlet online
cartier glasses
uggs outlet
cheap jordans
fitflop shoes
coach factory outlet
moncler outlet
ralph lauren polo
nike air max
polo ralph lauren
carrera sunglasses
cheap jordans
the north face jackets
uggs outlet
ray ban uk
ralph lauren pas cher
ray ban wayfarer
uggs outlet
20179.12wengdongdong

blogger dongdong8 | 2017, június 29 - 08:03 | (99653)

chenyingying20170629
michael kors purses
cheap oakley sunglasses
christian louboutin sneakers
ray ban sunglasses wholesale
levi's jeans
adidas nmd xr1
oakley vault
ecco boots
valentino shoes
montblanc pen
cheap ray ban sunglasses
birkenstock sale
hermes belt
adidas zx flux uk
nike air max
rolex submariner
michael kors bags
michael kors outlet online
le coq sportif shoes
coach outlet
coach outlet online
adidas nmd r1
coach bags
michael kors handbags
yeezy boost 350 online
kobe bryant shoes
nike shoes
nike air max 90
supra shoes
cheap nfl jerseys
pandora charms
coach factory outlet
fitflops sale clearance
cheap jordan shoes
gucci outlet
coach outlet online
ralph lauren polo shirts
ralph lauren t shirt
michael kors outlet clearance
nike trainers women
ralph lauren polo
adidas yeezy boost
yeezy boost 350 køb
true religion jeans
prada handbags
oakley sunglasses outlet
converse sneakers
adidas originals nmd
michael kors handtaschen
michael kors factory outlet
lebron james shoes
coach outlet
cheap oakley sunglasses
polo shirts
michael kors outlet
jordan 14
oakley sunglasses wholesale
adidas nmd
longchamp bags
michael kors purses
prada handbags
burberry sale
pandora charms
michael kors
mont blanc pens
michael kors purses
michael kors bags
vans shoes
nike blazer mid
true religion kids
oakley vault
ray ban wayfarer
true religion outlet
ray ban sunglasses cheap
pandora charms
kate spade handbags
michael kors canada outlet
michael kors outlet clearance
michael kors tote bags
vibram shoes
nike magista cleats
moncler outlet
michael kors geldbörse
michael kors outlet
christian louboutin shoes
michael kors canada outlet
roshe run
columbia shoes
mac cosmetics
fred perry polo shirts
converse outlet
rolex submariner date
longchamp handbags
true religion outlet
michael kors veske
stan smith shoes
louis vuitton handbags
tory burch handbags
michael kors handbags
canada goose outlet
hermes bags
adidas yeezy
coach outlet
rolex oyster perpetual datejust
mizuno shoes
mcm backpack
nike air max
prada bags
north face outlet
oakley sunglasses outlet
kd 7 shoes
montre rolex homme
kate spade new york
pandora jewelry
le coq sportif pas cher
vans outlet
ralph lauren outlet
converse sneakers
ray ban solbriller online
yeezy boost 350
true religion jeans
lebron 13 shoes
coach outlet online
salomon boots
mcm handbags
lebron 13 low
ralph lauren outlet online
columbia outlet
pandora charms
tory burch
kate spade outlet
ray ban wayfarer
michael kors outlet online sale
ralph lauren outlet
coach outlet
air max 2016
ed hardy clothing
coach factory outlet online
adidas yeezy boost
the north face outlet
nike roshe run
new balance shoes
ugg boots clearance
oakley sunglasses outlet
fitflops
tory burch sale
coach outlet
polo outlet
new balance sneakers
nike cortez shoes
yeezy boost 350 v2 zebra
louis vuitton outlet
coach handbags
polo ralph lauren
nfl jerseys
ralph lauren shirts
pandora bracelet
coach outlet online
oakley sunglasses cheap
true religion jeans
polo ralph lauren pas cher
ray ban sunglasses wholesale
christian louboutin sale
fitflop shoes
yeezy 350 v2
ferragamo handbags
ferragamo belts
the north face outlet
polo ralph lauren outlet online
ralph lauren polo shirts
nike roshe run shoes
christian louboutin pas cher
ralph lauren polo shirts
cheap jordans
birkenstock sandals
prada handbags
pandora jewelry
polo ralph lauren
ray ban outlet
john terry jersey
ray ban wayfarer sunglasses
nike sb shoes
air jordans
ray ban uk
valentino heels
adidas nmd
coach outlet online
nike free running shoes
christian louboutin shoes
adidas nitrocharge
adidas ultra boost men
adidas shoes
coach outlet online
caterpillar boots
michael kors outlet store
pandora rings
the north face outlet
supra shoes store
ralph lauren outlet
coach factory outlet
oakley sunglasses
adidas trainers men
fitflops shoes
michael kors handtaschen
tory burch handbags
adidas originals uk
coach outlet store online clearances
nfl jerseys wholesale
polo ralph lauren shirts
coach outlet
cheap jordan shoes
christian louboutin sale
mk väska
coach outlet
nike air max 1
jordan shoes
cheap ray ban sunglasses
true religion jeans
true religion jeans
burberry outlet
fitflops sandals
nfl jerseys wholesale
nike running trainers
ed hardy clothing
michael kors bags
red bottom heels
tory burch handbags
michael kors outlet
north face outlet
nfl jerseys
nike huarache uk
kevin durant shoes
yeezy 350 v2
ralph lauren outlet
michael kors plånbok
kobe 11 shoes
michael kors handbags uk
canada goose
ferragamo outlet
jordan shoes
nike jordan shoes
mbt outlets
michael kors handbags
michael kors outlet
nike huarache shoes
pandora outlet
vans outlet
christian louboutin outlet
yeezy boost 350 v2
coach outlet store online
prada outlet
polo ralph lauren shirts
michael kors handbags
coach factory online
coach outlet store online
calvin klein outlet
burberry handbags
air jordan shoes
polo outlet
coach factory online
burberry handbags
michael kors bags
christian louboutin sneakers
michael kors outlet online
nike outlet store
christian louboutin outlet
coach outlet online
kate spade
birkenstock sale clearance
michael kors outlet online
ray ban online
kate spade sale
nike air max
mlb jerseys wholesale
christian louboutin shoes
christian louboutin outlet
fitflops uk
adidas outlet clearance
michael kors outlet
adidas nmd runner
michael kors handbags
coach purses
adidas trainers uk
michael kors outlet
gafas de sol ray ban
michael kors bags uk
christian louboutin
burberry scarf
oakley sunglasses outlet
adidas stan smith shoes
cheap oakley sunglasses wholesale
clarks shoes outlet
adidas outlet
cheap mlb jerseys
ralph lauren outlet
coach factory outlet online
coach outlet online
Ugg støvler
ralph lauren outlet
birkenstock shoes
reebok outlet
nike air max uk
air jordan retro
michael kors outlet
snapbacks hats
longchamp sale
coach factory outlet
cheap jordan shoes
replica rolex watches
cheap nhl jerseys
michael kors handbags
coach outlet online
coach outlet
michael kors outlet
kobe bryant shoes
michael kors outlet online
adidas nmd shoes
christian louboutin shoes
true religion kids
ralph lauren shirts
adidas originals
longchamp bags
michael kors online
michael kors online
kate spade handbags
adidas superstar
oakley outlet
air jordans
polo shirts
vans outlet
converse sneakers
christian louboutin shoes
rolex datejust 2
prada outlet
new balance 574
coach outlet
salvatore ferragamo outlet
under armour clearance
jordan retro 12
columbia clothing
asics running shoes
oakley sunglasses cheap
coach outlet store online
air max uk
clarks shoes
christian louboutin outlet
polo ralph lauren outlet
nike air force 1 low
yeezy boost 350 v2
mbt outlet
nhl jerseys wholesale
adidas yeezy boost 350
nike outlet
cheap mlb jerseys
oakley sunglasses sale
ray ban sunglasses
ugg boots clearance
coach handbags
nike outlet
christian louboutin sale
adidas yeezy boost 350 v2
fitflops sale
michael kors outlet online
cheap ray ban sunglasses
hermes outlet
adidas f50
polo ralph lauren sale
cheap nfl jerseys
ray ban sunglasses outlet
nike factory outlet
hermes birkin handbags
adidas shoes
adidas neo shoes
ferragamo shoes
nike factory outlet
michael kors outlet clearance
oakley sunglasses outlet
fitflop outlet
adidas yeezy boost 350
christian louboutin sale
michael kors outlet online
polo ralph lauren outlet
mlb jerseys cheap
ray ban zonnebril dames
oakley sunglasses
under armour outlet
ray ban glasses
nike hyper venom
fitflops shoes
manolo blahnik shoes
hermes handbags
christian louboutin outlet
longchamp pas cher
clarks shoes outlet
michael kors outlet
nike air max 2017
cheap nfl jerseys wholesale
cheap jordans
adidas yeezy
cheap jordan shoes
columbia outlet online
nike roshe run
cheap nba jerseys
polo ralph lauren
ysl handbags
coach bags
cheap ray ban sunglasses
ysl outlet
reebok outlet
chaussures louboutin
wayne rooney jersey
polo outlet
chenyingying20170629

blogger dongdong | 2017, április 28 - 04:59 | (97757)

nike huarache
true religion uk
clarks outlet
air max uk
birkenstock outlet
cat boots
vans shoes
coach outlet online
christian louboutin outlet
nike air max
salvatore ferragamo outlet
nfl jerseys
michael kors canada
north face outlet
pandora jewelry
nike free run
oakley vault
mcm outlet
kd 9 shoes
adidas yeezy boost 350
nhl jerseys
coach factory online
vans store
ray ban sunglasses outlet
reebok shoes
polo ralph lauren
new balance outlet
cheap oakley sunglasses
adidas football boots
replica watches
pandora jewelry
adidas nmd xr1
burberry handbags
polo ralph lauren
nike air max
coach factory outlet online
christian louboutin outlet
hermes bags
vans shoes
true religion jeans
nike air max
ferragamo shoes
jordan shoes
mlb jerseys
kate spade handbags
vans shoes
adidas yeezy
kobe shoes
coach outlet store online
fitflops sale clearance
calvin klein
christian louboutin uk
ray ban sunglasses
converse outlet
tory burch outlet
michael kors outlet clearance
oakley sunglasses wholesale
le coq sportif chaussures
kobe bryant shoes
longchamp handbags
polo ralph lauren outlet
converse shoes
oakley sunglasses
mbt shoes
nba jerseys
nike blazer shoes
longchamp outlet
ray ban sunglasses uk
oakley vault
kevin durant shoes
adidas ultra boost
fred perry polo
the north face
adidas nmd
coach factory outlet
michael kors handbags outlet
michael kors bags
supra shoes
air jordan 14
adidas stan smith
true religion
cheap snapbacks
polo ralph lauren
adidas outlet
pandora charms
polo ralph lauren outlet
nike outlet
ralph lauren shirts
coach factory outlet
michael kors uk
michael kors handbags
adidas superstar
cheap jordans
fitflops
christian louboutin shoes
longchamp outlet
coach handbags
hollister clothing
nike trainers
adidas yeezy 350 boost
michael kors outlet online
nike mercurial victory
tory burch
true religion
manolo blahnik shoes
michael kors outlet
cheap jordans
hermes birkin bag
nike running trainers
fitflops uk
adidas originals
polo ralph lauren
ray ban sunglasses
michael kors outlet online
ferragamo shoes
ralph lauren outlet
christian louboutin outlet online
converse outlet
coach outlet
coach outlet
oakley sunglasses outlet
adidas zx flux
nike roshe run
red bottom shoes
salvatore ferragamo
columbia outlet
michael kors handbags
cheap oakley sunglasses
puma shoes
yeezy boost 350 v2
lebron 14 shoes
cheap oakley sunglasses
michael kors handbags
cheap jordan shoes
converse shoes
prada outlet online
nfl jerseys wholesale
oakley sunglasses wholesale
mcm bags
ed hardy clothing
mac cosmetics
michael kors handbags
michael kors handbags
valentino boots
hermes bags
pandora jewelry
oakley vault
mont blanc pens
north face
mizuno running shoes
prada outlet
ray ban sunglasses cheap
ray ban sunglasses outlet
ysl handbags
coach outlet
christian louboutin pumps
ferragamo belt
louis vuitton outlet
pandora uk
chelsea jersey
jordan outlet
polo ralph lauren outlet
michael kors handbags outlet
asics shoes
michael kors handbags
michael kors handbags
michael kors outlet
cheap nfl jerseys
hermes outlet
christian louboutin sale
oakley sunglasses wholesale
mbt shoes
adidas yeezy boost 350 v2
yves saint laurent handbags
ed hardy
coach outlet online
ray ban sunglasses uk
burberry outlet
lebron james shoes
coach factory outlet
louboutin paris
clarks shoes
oakley sunglasses outlet
adidas trainers uk
mont blanc pens
polo ralph lauren
vibram fivefingers
mlb jerseys cheap
kate spade
prada outlet
michael kors
adidas originals superstar
coach outlet store online
michael kors outlet
michael kors bags
ray ban eyeglasses
the north face outlet
prada shoes
gucci shoes
longchamp sac
red bottom shoes
clarks shoes
christian louboutin
ray ban wayfarer
ray ban sunglasses
fitflops sale clearance
true religion outlet
michael kors handbags
coach outlet
jordans
ray ban sunglasses
vans shoes
coach outlet
nike air max uk
le coq sportif
air jordan
tory burch
fitflops outlet
ralph lauren polo outlet
under armour
adidas originals
michael kors outlet
burberry outlet
levi's jeans
christian louboutin sale
columbia sportswear outlet
ralph lauren outlet
coach factory
nike outlet
michael kors handbags
nike outlet
ray ban sunglasses outlet
christian louboutin shoes
kate spade handbags
adidas yeezy 350 v2
polo ralph lauren
coach factory outlet
lebron 13
ray ban sunglasses wholesale
cheap jordan shoes
coach canada
ralph lauren polo shirts
nike roshe
michael kors tote handbags
oakley sunglasses
polo ralph lauren
hermes handbags
columbia shoes
michael kors outlet online
birkenstock outlet
adidas nmd r1
coach factory outlet
manchester united jersey
burberry outlet
reebok shoes
air jordan shoes
nike outlet
nike running shoes
coach wallets
polo ralph lauren
true religion
coach factory outlet
pandora bracelet
christian louboutin uk
nike outlet
mlb jerseys
ecco shoes
coach factory online
ugg boots
oakley sunglasses
ralph lauren shirts
prada handbags
michael kors outlet online
canada goose sale
ray ban eyeglasses
adidas outlet
adidas nmd
nike air max 2017
longchamp handbags
adidas yeezy boost 350
fitflops
nike store
adidas adizero f50
nike outlet
birkenstock sandals
ray ban canada
ralph lauren
cheap ray ban sunglasses
oakley sunglasses
columbia sportswear outlet
cheap oakley sunglasses
michael kors outlet
christian louboutin outlet
michael kors handbags
nike roshe run
oakley sunglasses
cheap nhl jerseys
ralph lauren
adidas outlet
michael kors canada
adidas nmd
pandora outlet
coach outlet
longchamp handbags
michael kors outlet online
coach outlet
cheap jordans
ralph lauren
cheap pandora jewelry
polo ralph lauren
true religion jeans
coach outlet online
michael kors tote bag
coach factory outlet
kobe 12 shoes
coach handbags
nike huarache
true religion
adidas shoes
coach purses
michael kors handbags
adidas neo
coach outlet
stan smith adidas
coach outlet online
nike air max uk
under armour outlet
michael kors outlet
polo shirts
nike cortez
hermes belt outlet
nike roshe
michael jordan shoes
true religion sale
new balance sneakers
adidas shoes
nike sb
michael kors outlet
michael kors handbags
ray ban sunglasses
adidas trainers
ray ban aviators
coach outlet
ugg boots
the north face
michael kors handbags
michael kors
nike air force 1
salomon shoes
louis vuitton
christian louboutin shoes
oakley sunglasses
prada handbags
valentino sandals
air jordan shoes
christian louboutin outlet
nike air max 2017
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
supra shoes
fitflop shoes
birkenstock sandals
michael kors
cheap jordans
nike tiempo legend
new balance
mlb jerseys wholesale
coach factory outlet
nike air max 2016
pandora rings
polo ralph lauren outlet
20174.28wengdongdong

blogger chenlili | 2017, április 1 - 10:00 | (97052)

chenlina20170402
true religion sale
oakley sunglasses
michael kors uk
michael kors outlet
oakley vault
cleveland cavaliers jerseys
beats by dre
coach outlet
nike running
hollister kids
coach outlet
prada outlet
michael kors uk
uggs on clearance
adidas nmd
mlb jerseys
ralph lauren outlet
louis vuitton belt
michael kors handbags
oakley sunglasses
toms wedges
giuseppe zanotti
louis vuitton outlet
giuseppe zanotti shoes
bengals jerseys
patriots jerseys
ray ban sunglasses
oakley sunglasses
louis vuitton outlet
adidas soccer shoes
seahawks jerseys
louis vuitton handbags
warriors jerseys
mcm outlet
ralph lauren uk
michael kors outlet
instyler max
true religion outlet
ray ban sunglasses
sac louis vuitton
adidas yeezy
longchamp pas cher
cheap snapbacks
burberry outlet
coach factory outlet
michael kors outlet
coach outlet
coach factory outlet
bulls jerseys
miami heat jerseys
christian louboutin shoes
lunettes ray ban
clippers jerseys
chaussures christian louboutin
hollister outlet
michael kors uk
seahawks jerseys
oakley sunglasses
asics shoes
ray ban sunglasses
ugg boots
louboutin pas cher
coach handbags
ed hardy clothing
michael kors outlet
ray ban sunglasses
vibram fivefingers
oakley canada
coach outlet
louis vuitton outlet
louis vuitton handbags
replica watches
oakley sunglasses
timberland boots
timberland boots
louis vuitton uk
adidas yeezy
scarpe hogan
canada goose jackets
ralph lauren outlet
toms shoes
ray ban sunglasses
timberland outlet
ray ban sunglasses
ralph lauren
vans shoes
manolo blahnik
nike soccer shoes
ray ban canada
cheap mlb jerseys
knicks jerseys
ralph lauren outlet
louis vuitton outlet
coach outlet
nhl jerseys
ray ban sunglasses
gucci shoes
lebron shoes
jordan 3
coach factory outlet
nfl jerseys wholesale
michael kors handbags
retro jordans
celine outlet
adidas stan smith
christian louboutin
christian louboutin sale
michael kors
kate spade outlet
louis vuitton handbags
michael kors handbags
michael kors
kate spade handbags
rolex watches
ray bans uk
ray ban sunglasses
christian louboutin outlet
air jordan
polo ralph lauren
michael kors handbags
kd shoes
gucci outlet
ugg slippers
polo ralph lauren
michael kors outlet
replica rolex watches
oakley store
manchester united jersey
coach outlet online
coach factory outlet
ralph lauren polo
louis vuitton outlet
omega watches
toms outlet
louis vuitton outlet
tiffany and co
vikings jerseys
timberland boots
louis vuitton handbags
louis vuitton outlet stores
jordan 4
louboutin pas cher
louis vuitton outlet
christian louboutin uk
michael kors handbags
chelsea jersey
louis vuitton handbags
christian louboutin
louis vuitton outlet
adidas football boots
louis vuitton belt
thunder jerseys
oakley sunglasses
oakley sunglasses
true religion jeans
oakley sunglasses
polo outlet
chanel bags
fitflops sandals
michael kors outlet online
oakley sunglasses
michael kors outlet
beats headphones
louis vuitton outlet
pandora jewelry
louis vuitton outlet
ray ban sunglasses
rolex watches
ralph lauren uk
calvin klein jeans
ugg boots clearance
asics shoes
louis vuitton outlet
kobe shoes
ugg boots
louis vuitton handbags
ray ban wayfarer
louis vuitton handbags
michael kors outlet
christian louboutin outlet
canada goose outlet
michael kors bags
adidas neo
michael kors handbags
rolex watches for sale
louis vuitton outlet
polo ralph lauren
coach outlet canada
louis vuitton purses
ugg outlet
christian louboutin chaussures
michael kors canada
nike tn pas cher
christian louboutin uk
gucci handbags
tommy hilfiger outlet
broncos jerseys
columbia sportswear
christian louboutin shoes
cheap basketball shoes
gucci outlet online
adidas nmd r1
ray ban sunglasses
borse louis vuitton
oakley sunglasses
nike roshe run pas cher
louis vuitton outlet online
adidas stan smith
jordan 8
kate spade outlet
abercrombie kids
adidas yeezy
ralph lauren outlet
jordan femme pas cher
mavericks jerseys
pittsburgh steelers jerseys
boston celtics jerseys
louis vuitton
spurs jerseys
jordan 6
michael kors outlet
abercrombie and fitch
ray ban sunglasses
jordan 13
coach factory outlet
ralph lauren uk
wizards jerseys
abercrombie and fitch
nike football boots
louboutin outlet
louis vuitton handbags
nike air max pas cher
jordan retro
michael kors handbags
louis vuitton outlet
louis vuitton outlet stores
oakley sunglasses
ray ban sunglasses uk
celine handbags
louis vuitton outlet
coach factory outlet
coach factory outlet
chenlina20170402

blogger chenlili | 2017, március 27 - 03:41 | (96687)

ray ban sunglasses
kate spade outlet store
michael kors outlet clearance
adidas yeezy shoes
coach factory outlet
kate spade outlet
coach factory outlet
ray ban sunglasses
adidas outlet
asics running shoes
polo ralph lauren outlet online
oakley sunglasses
adidas yeezy
mont blanc pens
adidas nmd
cheap ray bans sunglasses
kate spade handbags
oakley sunglasses wholesale
prada outlet
pandora outlet
michael kors outlet
true religion jeans
fred perry outlet
fitflops sale clearance
michael kors outlet
polo ralph lauren outlet online
air jordan 4
nike shoes
cheap jordans
nike shoes
coach factory outlet
cheap jordans
longchamp outlet
cheap mlb jerseys
nike shoes
coach outlet online
ray ban sunglasses outlet
oakley sunglasses wholesale
fitflops sale clearance
ray ban sunglasses on sale
yeezy boost
true religion outlet store
cheap ray ban sunglasses
oakley sunglasses
adidas yeezy
mlb jerseys
christian louboutin outlet
michael kors outlet clearance
polo ralph lauren outlet online
coach outlet online
coach factory outlet
coach factory outlet
kate spade outlet store
adidas outlet
nike shoes
cheap jordans
mlb jerseys wholesale
coach factory outlet
polo outlet
michael kors outlet
coach factory outlet
polo outlet
christian louboutin shoes
nfl jerseys
mbt shoes
pandora jewelry
nike outlet store
prada outlet
yeezy boost
polo ralph lauren outlet online
nike shoes outlet
michael kors outlet
coach outlet online
christian louboutin
polo outlet
ralph lauren outlet
michael kors outlet clearance
oakley sunglasses wholesale
nike shoes for men
adidas shoes
michael kors outlet
ray ban sunglasses
lacoste outlet
coach outlet
coach outlet
cheap oakley sunglasses
coach outlet
longchamp outlet
oakley sunglasses
ed hardy clothing
michael kors outlet
pandora outlet
ray ban sunglasses
mcm outlet
true religion outlet
fitflops sale clearance
michael kors handbags
polo outlet
ralph lauren polo
true religion jeans
pandora jewelry
oakley sunglasses
air jordan shoes
michael kors outlet
mbt shoes
nike outlet
michael kors outlet clearance
chenlili20170327

blogger s-jancsi | 2017, január 22 - 18:20 | (95932)

Sziasztok!

Nekifogtam kicserélni a radiátoromat a Puntomban. De csak azért mert a szerelőmnek nem volt rá ideje, és megláttam a leírást, meg hogy nem is olyan nagy dolog, meg hogy csak 3 óra!
Hát..., nekem 8 óra volt! Az enyém 1.7 TD VAN és klímás, tehát motortér tele van, és a gáz ment a levegőbe.
Tényleg ki lehet cserélni házilag, de csak nyugodt embereknek ajánlom.
Én kamionokat szerelek, a kocsimat mindig csináltatom.
Csak a fagyállógőz miatt csináltam meg.
Aki nekifog, annak kitartás!!!!!!!!!!!

blogger Jonhy62 | 2016, december 17 - 08:46 | (95564)

lehet radiátor hiba ,ha a motor meleg és fütés nincs valoszinű el van tömödve,csak a csere segit. Müszerfalat ki kell venni és egy uj radiátor szügséges.nagyon változo a radiátor árak és nem olcso. de a javitás sem 10ezres rendű a munkadij.

Előzmény: 95563
blogger Dorina12 | 2016, december 16 - 18:10 | (95563)

Sziasztok! Tegnap vettünk egy 2000 Fiat puntó1.2 8v 3 ajtos autót de sajnos nincs benne fütés, termosztát csere meg volt fagyállo szag nincs .

Előzmény: 51258
blogger rob83 | 2015, január 10 - 21:06 | (88258)

Szerdán nekem is kilyukadt a radiátorom,de úgy,hogy kifolyt az összes viz az utastérbe.Ma munka után kiszedtem,végig volt repedve az egész eleje.Nekem sikerült eltörnöm a légzsák szalagkábel dobozát. Fel kellett szednem a padló kárpitot is mert átázott az egész most szárad nagy meló volt,de nincs vége.

blogger satko | 2014, február 7 - 09:45 | (83665)

sziasztok! remélem tud nekem valaki segíteni az lenne a gondom van egy 96 punto sx-em és ki kellen cserélni a fűtő radiátort és olvasgattam hogy kel ezt de az a gondom hogy nekem a kormányba és az anyos ülés felől légzsák van szerelve és nem tudom hogyan is kezdjek hozzá...ha tudtok segíteni megköszönném!!

blogger rocco78 | 2013, december 25 - 02:07 | (83141)

Sziasztok! elsősorban kellemes ünnepeket mindenkinek! Másrészt volna problémám, remélem tudtok segíteni. Vettem 4 napja egy 96-os Puntot,megleptem magam karácsonyra :) 1108ccm, benzin, 3 ajtós. Egy szintén 1.1-es Uno-t cseréltem le de nem őszinte a mosolyom. A probléma: hihetetlen gyorsan párásodik, viszont fagyálló szagot nem érzek , pedig most töltöttem fel. A fűtés csak kb 10 km folyamatos haladás után kezd langyos levegőt fújni. A szélvédőről nagyon gyorsan lefújja, de a két oldalsó levegőbefújón ami a vezető/anyós ablakot fújná az viszont alig enged át valami a lemagasabb fokozaton is. Mi lehet ez? Radiátor, pollenszűrő,termosztát? Másrészt: a motortérből kicsit kotyogó hangot hallok folyamatosan ahogy emelkedik a fordulat úgy gyorsul a hang is. Volt Unom is ugyan ezzel a motorral és abba a vízpumpa kezdett el így kotyogni. Köszönöm segítséget, kicsit tanácstalan vagyok mert 3 szerelő 3 félét mondott. (hengerfej, vízpumpa, vezérlés....)

blogger peter007 | 2013, december 19 - 21:42 | (83066)

Sziasztok Megosztom veletek mi is volt Punyeszommal
Nem volt fűtésem csak az egyik oldalon az is langyos hát mondom kicserélem mert meg jöttek a hidegek mielőtt megjönnek próbáld ki hogy jó e :)

MA reggel 10-órátol Este 19-óráig
A lényeg hogy:
Első:És a legkönnyebb aksi saru le kiszedni az a középső szellőző nyílás meg a rádió és a két hangszóró és a kilométeróra:)

Második:A kormány azzal egy óra elment mert kiszedtem a dudát sarukat húzd le utána krovával leszedtem de ezt egyik se írta hogy mi van ez után nagyon nehezen jön le a kormány és azt hittem hogy belül van még egy kontra anya de feszegetem ütöttem de hála istennek lejött utána csináltam a őszes csavar kiszedését.

Harmadik:Sok idő meg el is vannak bujtatva de meg lettek meg lehet találni krova kell mert anélkül nem megy és jött volna le de a kormány oszlop nem engedte ott 10-es csavarok fogják elég nehéz kicsavarni a bajuszkapcsolókkal vigyázni kell nehogy letörjenek!!!

Negyedik:Egy két csatlakozó és már enged is de azt se írták hogy sok kábel oda van rögzítve a műszerfalhoz sokat görcsöltem vele meg persze a fűtésnek a bovdenjei ne felejtsétek el a motortérben lévő négy anyáról.

Ötödik:Nagyon nehéz hozzáférni ahol a csövek jönnek ki kicsavarni meg van még egy motorvezérlő háta mögött elbujtatva és a csöveket jó kis gyári nem csavaros bilincsel van oda fogatta sajnos kicsit reccsent a műanyag cső hála istenek egy pillanat ragasztóval sikerült megcsinálnom,nehezen de nem is van annyira odaragadva de sikerült kiszedni :) Hála istenek!!

Hatodik:DE jött a fekete leves nem volt jó az új radiátor széles meg voltak esküdve a unix-nál hogy nincs más fajta ne higgyetek nekik meg kell nézni mit ír
De hála istenek szép állapotban volt a radiátor csak el volt tömődve elég rendesen is itt jön az a nyá ás hogy mikor folyt a hűtő radiátor bele öntöttem a csodaszert hűtőtömítő inkább vettem volna egy új hűtőt hát hibáiból tanul az ember.

Hetedik:Na ugye kádban 20 percig mosogattam jött belőle rendesen után pillanatragasztó,kitisztítottam amit tudtam érdemes tényleg én legalábbis ajtószigeteléssel megcsináltam a terelőket most jött a visszaszerelés.

Nyolcadik:Sokáig tarot egy két dolgot írok erőről a hibák amit elkövettem utólag
Csináltam meg a kormányt rosszul raktam fel,kábeleke vigyázni kell mindent vissza kell dugni a sok csavar érdemes szelektálni mert utána nem tudod hová megy sok sok idő kész is lett légtelenítés kevés víz pótlás és bilincs csavaros :) persze előtte mielőtt légtelenítesz és VAN FŰTÉS DE SAJNOS CSERE majd.

Jobb időben csináld mert persze Decemberben ne csináld tapasztalat!!
Remélem segítek ezzel valakinek !!:)

blogger karikaselvtars | 2013, október 26 - 07:36 | (81936)

Sziasztok,

Múlt hétvégén én is kicseréltem a radiátort a Puntoba. Légtelenítés megvolt, folyadékszint jó, viszont nincs fűtés, és az injektor visszajelző lámpa néha világít, majd elalszik. Szerettem volna örülni az új radiátornak, de a kocsi nem hagyja. :-(
Mi lehet a gond? Termosztát? Azt hogy kell cserélni?
Válaszokat előre is köszönöm.

blogger susanwen | 2013, június 18 - 09:46 | (80154)

Furthermore Mulberry Replica handbags can provide men and women a lot more ease along with trend, luxurious bags along with within just the majority of peoples' reasonably priced electrical power, on the other hand, Replica handbags is just a copy a single, also their top quality is pretty all-around authentic purses, they may be ruining the actual style high-class Replica Prada handbags market place.There are plenty of websites out there to purchase Replica watches but use caution when selecting that web site to buy coming from.

blogger treboritrek | 2012, november 24 - 21:22 | (75775)

A mai napon én is átestem eme szörnyű szerelésen!
Annyiban egészíteném ki a dolgot ami olyan pontos mint a doxa óra,hogy
3 féle radiátorral szerelték persze pont az nem volt itthon:)

[ kieg. ]
blogger patkobandi | 2012, április 23 - 10:44 | (69664)

"- a légcsatornát elég az anyósülés előtt oldalra borítani, így simán cserélhető a radiátor és ki is lehet törölni mosogatószeres szivaccsal."

így e:

http://kepfeltoltes.hu/view/12...

Előzmény: 66475
blogger kriszko77 | 2012, április 19 - 09:42 | (69612)

Üdv,

Ha még nézi ezt a témát valaki, és megvannak a radiátorcsere képei, akkor legyen szíves Nekem is elküldeni!
Köszi,
kriszkoka@gmail.com

Krisz

blogger gyurigyuri | 2011, november 21 - 20:36 | (66488)

A mai hideg napon az én punyeszom is átesett a radiátor átültetésen.
Délelőtt 9-kor kezdtem, 11-re kint volt a fekete "airbox".
Egy óra mosogatás, pucolgatás után bele került a Magneti-s radiátor és du.3-ra a légtelenítéssel,utastér első rész és ablak takarítással együtt kész lett.(Ja közben egy gyors ebéd is volt)
Kicsit "újradiátor" szaga volt az első negyedórában, de hamar elhagyta.

Amit kapott:
-új Magneti Marelli rendszerhez való fűtőradiátor 6000,-
-2 Kg Glicosan Alu -72fokos fagyálló
-2,3 liter desztvíz

Nem kis meló, de tényleg megéri.Az enyémnek még csak kicsit volt fagyálló szaga, de mikor kivettem, megörültem a cserének...Nagyon ramaty állapotban volt.Jó hogy nem örvendeztetett meg egy reggeli meleg lábfürdővel (hahahahaha)

Aki már cserélte, az élvezze munkája gyümölcsét, akire még vár ez a művelet, annak sok türelmet és jó szórakozást :D

[ Kész! ]
blogger patkobandi | 2011, november 20 - 18:44 | (66475)

Lebontás 3,5 óra, összerakás 2,5 óra.
Szétszedésnél a legnagyobb galiba (kb. 1 óra) az volt, hogy a légcsatorna cuccot alig tudtam lefeszegettem a bitumenes tűzfal bevonatról... szóval ilyen hideg időben inkább ne ...(3 fok volt ma)
Az összerakás pedig valójában 1,5 óra alatt megvolt, viszont a légtelenítésre elment 1 óra, mivel nagyon nehezen megy ki a radiátor levegője a rendszerből. Ugyanis a radiátornak az alsó csonkján van a légtelenítő így a hűtő légtelenítő csavarján át kell kijátszani a buborékokat.
De végre van fűtés és nincs fagyálló szag :)

Pontosítás 55s esetén:
- anyósülésnél behajolunk és a légcsatorna oldalán lesz egy matrica (Marelli/Valeo) így előre meg lehet venni a radiátort.
- kormányt rögzítő csavar 24-es.
- motortér felől "csak" 5db csavart kell leszedni.(csonk körüli gumi 3db+mellette 1db+ anyósülés 1db)
- a légcsatornát elég az anyósülés előtt oldalra borítani, így simán cserélhető a radiátor és ki is lehet törölni mosogatószeres szivaccsal.

jó tanács:
A szereléshez "kis" krovát erősen ajánlott beszerezni, illetve sok sok toldatot az ablak alatti imbusz csavarok kitekeréséhez.

blogger patkobandi | 2011, október 24 - 13:08 | (65999)

Most akarok nekiállni hétvégén, szóval a legjobbkor jött :)
Egyébként mennyibe került a radiátor?
(a csonkok nálam is ugyanilyen színű műanyagból vannak...esélyes, hogy ilyen kell az enyémbe is)

Előzmény: 65976
blogger Shifty21 | 2011, október 24 - 10:10 | (65998)

Sziasztok!

Remélem tudtok nekem segíteni! Elment a fűtés a drága kis 1-es puntomban! 1,2-es benzines 60 lovas! Termosztátot már cseréltem, feltöltöttem fagyállóval, légtelenítettem, de semmi! A két cső, ami bemegy a tűzfal mögé, mind a kettő forró! Hideg állásban hideget fúj meleg állásban épp hogy "langyoskásat"! :S Nem tudok rájönni, hogy mi lehet a baj

Lehet, hogy nekem is ki kellene cserélnem a radiátort? Mondjuk én fagyálló szagot nem érzek!

A segítséget előre is köszönöm mindenkitől!

Üdv: Shifty21!

blogger bepörgésgátló | 2011, október 22 - 20:07 | (65977)

Köszönjük a képeket!

Előzmény: 65976
blogger tomv84 | 2011, október 22 - 16:06 | (65976)

Sziasztok!

A mai napon sikeresen kicseréltem a radiátort, nagyon hasznos a leírás.
Pár képet készítettem a főbb lépésekről, remélem hasznára válik annak, aki most kezdene neki.
Tipp: érdemes purfixet, vagy hasonló tömítőszalagot beszerezni, mert a régi tömítés (Radiátor körül, illetve a fűtőventillátor feletti szivacs általában por alakban található meg..)
Radiátorcsere képek

blogger patkobandi | 2011, október 18 - 08:29 | (65898)

Közben írtam az üzemeltetőknek és kiderült, ezeknek a képeknek végképp annyi.

Előzmény: 65892
[ képek ]
blogger peti74 | 2011, október 17 - 22:29 | (65892)

Én is kértem a képeket, de semmi.
Nekiálltam, szétszedtem.
Nem akkora gáz, mint amilyennek gondoltam.
Állj neki, menni fog! :)

Előzmény: 65710
blogger patkobandi | 2011, október 10 - 11:00 | (65710)

Nem lehetne meghekkelni az oldalt és visszatölteni a fotókat?
Beindult a fűtés szezon és nálam is fagyálló szag van :(((
Hamarosan aktuális lesz a csere.

blogger peti74 | 2011, szeptember 30 - 23:06 | (65562)

Ja, a cím: kissp74@freemail.hu

blogger peti74 | 2011, szeptember 30 - 23:05 | (65561)

Üdv mindenki!
Valaki elküldené a képeket?
A hét végén neki állnék :S

Kösz!

[ Képek ]
blogger pubbancs | 2011, szeptember 23 - 07:36 | (65444)

Szaisztok!

Esetleg én is megkaphatnám e-mailba (pubbancs@freemail.hu) a képeket?

Köszönettel: Pubi

blogger bepörgésgátló | 2011, március 1 - 19:45 | (59719)

 Írtad, hogy "mi nem szoktuk ki venni  a műszerfalt hanem a motor térből fütéscsöbe bele nyomuk BMKF1 (szilíkon tömitött)"  Mi ez pontosan és hol kapni? Üdv.

Előzmény: 51258
blogger Henrik88 | 2011, március 1 - 12:19 | (59718)

a képek engem is érdekelnénekha meg van valakinek küldej el legyenszives henrikkir@freemail.hu email cimre elöre is köszönöm!

[ képek ]
blogger kozari_zoli | 2011, január 31 - 09:02 | (59025)

Sziasztok!
Valakinek megvannak ezek a képek?? Ha igen, akkor legyen olyan kedves és küldje el nekem!
Nagyon köszönöm!!
email: kozari@gmail.com

blogger atimol | 2010, november 10 - 07:44 | (56903)

Hi!
 
Nemrégen cseréltem a radiátort a képeket én sem tudtam fellelni pedig régen itt volt.  Egyben lejön az egész majd a fűtőradiátort két kis csavar fogja azt kell kivenni és kihúzni.
Üdv

blogger nepper81 | 2010, november 5 - 21:18 | (56847)

Szia érdeklődnék,hogy tudnám megnézni a képeket amiről írnak??kérdezném még,hogy a müszerfal mögött a fütöradiátort csak az a 3-om csavar tartja ami felvan csavarva a homlokfalon a műanyagba?Lejön a csatornával meg a ventlátorházzal együtt egyben,vagy szét kell szedni az egészet?köszi péter

blogger atimol | 2010, október 18 - 07:13 | (56508)

A radiátor cseréről a képeket nem találom az  oldalon, mi az oka? Ha valaki tud kérem segítsetek mert aktuális a dolog.
Köszönettel:
atimol
 

[ kész ]
blogger Punto46 | 2010, szeptember 28 - 19:17 | (56106)

kész

blogger gepida | 2010, május 22 - 06:50 | (53857)

Kedves Sanyi!
Engedd meg, hogy megköszönjem, hogy vetted a fáradságot  és feltetted a cikket képekkel egyben az oldalra!!!!! Én is ez alapján cseréltem le radiátoromat.
Más részt megosztanám tapasztalataimat, illetve kiegészíteném cikket egy két aprósággal.

*Az alulról az ötödik képen látható két csavart tényleg nem kell kicsavarni.
*Az utolsó képen jól látható (miután szét szette az ember a fűtőrendszert igazából), hogy a bitumenes autótér burkoló lemez igen-igen csak rátapadt a radiátor külső felére, ezért ha minden csavart kiszedett az ember kézel, vagy széles pofályú csavarhúzóval probálja még a levétel előtt az ember lefejteni. (nyúljon be kézzel alá) Ha nem ezt teszi az ember, akkor nagy felületen letépi a bitumenest lemezt!
*Nekem a kormányom a duda nem pont ilyen, de finoman kell minden oldalról csavarhuzóval kipattintani, mert ha csak egyik oldalról feszegetik, akkor kitöri a habosított műanyagot a kormánykerékből.

 
 
 

blogger mrx | 2010, március 14 - 03:35 | (52369)

 szia.
a fent említett két dolog egyszerre romlik el és néha egyszerre működik, amikor rossz, akkor a biztinél sem kap már tápot. (talán hidegben volt jó inkább amíg fel nem melegedett a gép) ez kb12 perc.a meleg éppen áramlik felfele, de a ventillátor...semmi. az ablaktörlő pedig semelyik állásban nem reagál. egy biztin van esetleg a két kör? előre is köszi a választ.
üdv
x

[ ciao ]
blogger Fiat Punto HGT | 2010, január 18 - 22:15 | (51258)

ciao én fiat bontoba és szerelőműhelybe dolgozok
mi nem szoktuk ki venni  a műszerfalt hanem a motor térből fütéscsöbe bele nyomuk BMKF1 (szilíkon tömitött
és azzal fsza is

blogger bitumen | 2010, január 10 - 11:42 | (51093)

sziasztok!én mondjuk kicsit tulzásnak tartom az egész műszerfal kivételét.(Nem kell kivenni teljesen)!
Csak annyira kell kiszedni hogy hozzá férjünk!Éjel 03.00-tol De:09.00ig tartott ez a müvelet,de megérte
Kb.2hete csináltam ami a legnagyob munka volt az a szétszerelés mire mindent megtaláltam 4Órámba került.köszönöm a leirást nagyon jó,de mondom nem kell teljesen kivenni a műszerfalat,és még ami tényleg NAGYON FONTOS HOGY HA KIVETTÉTEK A RADIÁTORT A HEJÉRŐL ÉS MIELÖTT BELERAKNÁTOK AZ UJJAT TAKARITSÁTOK KI A HELYÉT MEG MINDENT A FAGYÁLLOTÓL MERT HA NEM UGYAN UGY ÉREZNI FOGJÁTOK A FAGYÁLLÓ SZAGÁT MINT AZELÖTT!!!!::) Sziasztok és köszönöm a leirást egyébként ha ezt szakemberrel csináltaja valaki nyuljon a zsebébe mert a radiátok kb:5000Ft a szerelés meg vagy 20000ezerbe kerülhet szakembertöl függ ki mennyiért csinálja.Üdv:bitumen.
 
 

blogger hobbit33 | 2010, január 3 - 20:13 | (50904)

Nekem az lenne a kérdésem hogy a fűtésellenállás mire szolgál pontosan? És lenne egy problémám is ami megoldásra vár. A fűtésem csak a 3-as fokozaton megy 1-es , 2-es fokozaton nem működik. Tudnátok segíteni hogy mi lehet a probléma? Köszi.

blogger nyunyo-tmk@hotm... | 2009, augusztus 24 - 17:49 | (49163)

Sajnos nekem is van ilyen gondom már próbálkoztam szétkapni.de hamar feladtam! Skaccok nincs valami kényelmesebb megoldás? Mittudom én tisztítóspray vagy valami?

blogger atikabarth | 2009, március 15 - 18:18 | (47592)

Ez valóban nem semmi munka, már volt szerencsém műszerfalkivevéshez is:S

blogger bbb | 2008, október 30 - 13:45 | (44327)

na nem semmi meló ezt megcsinálni. eddig nem éreztem szükségét a cserének (bár tudtam, hogy meg kellene tenni, de valahogy nem vitt rá a lélek), ma végre szakítottam rá időt. persze az időjárás "szuper" hol esik, hol nem (de inkább zuhog), így tovább tart, mint számítottam rá. igen, még csak most sikerült kivenni a radiátort, és most megyek el venni egy újat. persze nekem azért kicsit megnehezíti a dolgom, hogy pár extra dolog utólag került be a kocsiba, így több mindent kellett bontani, meg a vezetékek tömege miatt nehezebb volt kiszedni a műszerfalat, mint egyébként. (persze így nem is nagyon tudtam az ülésre borítani, alig van helyem bent dolgozni)
ami viszont nem tetszett, az a motortérben lévő anyák kiszedése volt! nem elég, hogy 6 helyett 7 volt benne, de azok olyan helyeken, amit én csak baromi nehezen érek el. szerencsére van kis racsnim, így azokat is ki tudtam tekerni :)
még a visszarakás lesz egy élmény, drukkoljatok, hogy ma elkészüljek vele.

alairas.jpg

blogger Deniel21 | 2008, szeptember 13 - 16:43 | (42502)

Nyár óta máig húztam a radiátorcserét...
Ma végre túl lettem rajta de nem volt egyszerű.
Déltől mostanáig csináltuk bátyámmal,kisebb nagyobb szünetekkel.
Szétszedésben nálam az volt a legszebb hogy a műszerfalam és a fütásbox rá volt sülve a tűzfal bitumenes borítására.
Végülis megérte csak nem egyszerű de tényleg.Csak az vágjon bele aki türelmes és ügyes keze van.
Rendelésnél tényleg nagyon figyeljetek oda mert könnyen pofára esik az ember ha nem olyat vett mint amilyen kell.Tapasztalat. :)

blogger gss | 2008, augusztus 26 - 19:23 | (41618)

Már nincs fagyállószag a fehérkében,hanem "ujhütö" szag.
Ez legalább olyan orrfacsaró mint az elözö.
...le kellett volna mosni mielött beépitem.
Alapjáraton full fütéssel ketyegett negyed órát,remélem ez csökkenti némiképp.
Ja és alul a légcsatornán van egy matrica nagy magnettimarelli felirattal,gondolom ez jelöli hogy milyen fütöradiátor van benne.

[ csere ]
blogger gss | 2008, augusztus 19 - 20:29 | (41259)

Tegnap végre hozzáfogtam és kivettem a lukas fütöradiátort.
Természetesen a kinyomtatott leirás alapján (örök hála Sany!)
Nekem a Magnetti marelli radiátor volt benne(autósboltban ezt vagy a Bosch-t mondták) a két csö tengelyvonala 46 mm távra van egymástól,és kb 20x21cm.
A fütörendszert viszont csak 5 csavar fogta a motortér felöl.(3 a csövek gumiján,1 mellette fent,és 1 az anyósülés elött)
Hátulról az ötödik képen lévö 2 csavart nem kell leszedni.(amihez fel kellene tépni a perforált szigetelést)
Elméletileg 4700 ft lesz az uj.(+a foszfátmentes fagyálló)

blogger lez | 2007, december 19 - 15:36 | (31454)

Nekem valahol elfolyik a hűtővízem. Nem anyira vészes, de havonta vagy fél lityót utána kell töltenem. Lehet, hogy lyukas lenne a fűtőradiátorom? Fagyállószag nincs és nem is vízes a kárpitom. Motortérben átnéztem a csöveket és ott sem láttam semmi folyást. Nem tudom érdemes e kiszednem meglesni: Nem kis meló :(

blogger djcrn | 2007, december 18 - 16:20 | (31413)

Hello! Légyszi segíts semmi problémám nem volt eddig a fütéssel, amig le nem cseréltem a vízet róla. Lelégtelenítettem, de még is menet közben van futésem, alpjáraton mikor áll az autó nincs. Hogy is lehet ez?Illetve hogy leengettem eldugulhatott a radiátor, mert a visszafele jövő cső az hideg-----------------------nekem is hasonlo a problémám esetleg ha tudna valaki segiteni mielöt lebontom a motrot vagy kicserélném a termostatot?mert arra gyanakszom.köszi